2016. április 22., péntek

Ügyféllista / The Client List

Bár lehetne a filmről is szó, de most  előbb a sorozatról beszélnék természetesen. 
Miután végignéztem egy hét alatt a szellemekkel suttogót, ismét magával ragadott Jennifer Love Hewitt alakítása, és személye így nem volt nehéz kitalálnom mit is nézzek később.  
Nem telt el pár nap bele is vetettem magam az Ügyféllistába,  a 25 részből álló sorozatot 2 nap alatt néztem meg, ami lehet túl gyors, de valljuk be nem sok és egy igazán nézhető sorozat, Jennifer és a többi szereplő is nagyon jól alakít benne. 

Spoiler!

Egyértelműen Evan a másik kedvenc szereplőm Riley mellett, teljesen összeillenek és reméltem hogy láthatom ahogy kikötnek egymás mellett.  Evan teljes ellentéte a testvérének és Kyle hiába próbálkozott, bár voltak jó pillanata az én szívembe a szerepe nem igazán lopta be magát. 
Lacey karakterét is nagyon szerettem, bár voltak nézet eltérésik a két legjobb barát ha kell egymás mellett áll, jó volt nézni na. 
Lacey nagyon megérdemelte azt a kisbabát, amennyire szerették volna, jó volt látni hogy az legalább a megfelelően végződött a sorozatban. 
Georgia szerepét is nagyon szerettem, és a magyar szinkron kifejezetten rá illik, az is nagyon tetszett.
Ő is kellően kiállt Riley mellett, jó ha az embernek ilyen barátai vannak, akik a rossz helyzetekben segítenek neki kimászni a kalamajkából még ha önmaguk vagy kapcsolatuk bajba is kerülhet. 
Nikki szerepe először szimpatikus volt, de amint megláttam ahogy ő ássa ki az ügyféllistát teljesen kikerekedett a szemem, meglepett hogy pont ő tesz keresztbe nekik, pedig segítettek neki.Bár a végére szorult bele egy kis jó érzés és segített de akkor sem kedveltem meg újra. 

Az épület leégetése engem abszolút nem lepett meg, számítottam rá, de a sorozat vége rengeteg értetlen dolgot hagyott bennem, és biztosan sok más emberben is. Nagy kár hogy elkaszálták a sorozatot, kíváncsi lennék mi lett volna a két testvér és Riley kapcsolatából, mit szóltak volna a egész történethez, milyen munkája lett volna ezután Rileynek, Linette mit szól a dolgokhoz, hogy ezek után is elköltözik vagy sem. Kibékül-e Riley és Lacey, mi lesz Nikkivel és a "barátjával", kijut e a tűzből és az egyik legnagyobb űr hagyta bennem, hogy összejön e Derek és Selena vagy sem. 

Bár Selena sokszor kettős érzéseket hagyott bennem, mégis szerettem a karakterét, mert gonosz volt de mégis szerethető a maga módján. Derek is nagyon szimpatikus volt és szerintem teljes mértékben passzolnának egymáshoz.
Kyle hagyta bennem a leginkább a kettős érzéseket, mert mit színész nagyon tetszett, de a karaktere több rosszat éreztetett mint jót, de a végére még is inkább szerettem mint utáltam. De akkor is inkább a testvérével láttam volna szívesebben Riley-t. 

Nagyon meglepődtem hogy a való életben Brian és Jennifer egypárt alkot, összeillenek igazából, csak a sorozatban levő szerepükkel nem bírtam őket együtt elképzelni.

Nagy kár szerintem ezért a sorozatért, örülnék ha a sok kérdésemre választ kaphatnék, és ha még folytatták volna mert nagyon élveztem. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése