2016. április 9., szombat

Mi várható?

Bár az első bejegyzésben tereztem leírni mit is tervezek majd itt, de nagyon hosszúra sikeredett így a végén úgy döntöttem inkább majd egy másikban.


Elég színes ágúra tervezem a dolgot, bár névhez fűződően főként sorozatokról lesz szó,hisz azokat jobban is szeretem, de filmekről is tervezek, amiket nagyon szerettem vagy esetleg majd valami új és írásra érdemes jön épp ki.

Már most bőven van tervem filmet és sorozatot illetően egyaránt.
 Filmenként egy bejegyzést gondoltam , kivéve ha valami nagyon hosszan boncolgatható akkor lehetséges hogy hosszabbra is sikerülhet,kitudja előre.

Sorozatok, elég sokszínűek a terveim.
Szereplőkről is tervezek külön említést tenni, alakításukról, szerepükről egyaránt, akár külön bejegyzésben is.
Évadokról, külön részekről is éppen akár ha nagyon kiemelkedő, esetleg finálé rész.
De egész sorozatokról is gondoltam amiket esetleg régebben néztem.

Hát persze az egyik lényeg, spoilerek, igen azok is lesznek, igyekszem az azt tartalmazó bejegyzéseknél nem elfelejteni a legelején  feltűnően jelezni.

Mikor is várhatók bejegyzések? Hát erre nem tudok választ adni,bár bőven van miről írnom, és talán időm is akad rá, de lehet hogy épp nem úgy jön ki a lépés, vagy valami új nagyon monitor elé  kötő sorozatba botlok ami elől nem tudok szabadulni.  Rendszert nem tervezek de elég sűrűn gondoltam, hisz mindig akad miről beszélni, és aktuális is akad bőven. Persze előre elkészített bejegyzéseket is tervezek amik nagyban segítik a rendszerességet.

Nos, azt hiszem ennyi lett volna a lényeg, talán ez most nem is lett annyira hosszú.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése